Temesváry Péter

Temesváry Péter 1967-ben született Torontóban. Egyetemi tanulmányait a Los Angeles-i Harvey Mudd Egyetemen végezte, építőmérnökként, majd környezetmérnöki diplomát szerzett a New York állambeli Cornell Egyetemen.  Később, MBA, valamint munkabiztonsági szakmérnöki diplomákat szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Pályafutását az USA-ban kezdte, ahol környezetvédelmi tanácsadóként dolgozott 8 évig, elsősorban talaj-, talajvíz kármentesítési rendszereket tervezett, és kármentesítési projekteket vezetett.

 1998 óta él Magyarországon, a Blazer Holding Kft. egyik alapító tagja. Cégünkben környezetvédelmi és minőségbiztosítási tanácsadóként dolgozott. 2001-2004 között a Fővárosi Vízművek 270 fős Víztermelési Osztályát vezette. A Vízműveknél elsődleges feladata az Osztály működésének hatékonyabbá és átláthatóbba tétele volt. 2004-2013 között az ERM, globális környezetvédelmi és munkabiztonsági szaktanácsadó cég, budapesti irodáját vezette. 2009-től a magyar kirendeltség mellett a román és cseh irodákat is irányította. Az ERM elsősorban multinacionális ügyfelek részére nyújt szolgáltatást. Jelenleg újra a Blazer Holding egyik szakmai irányítója, speciális szakterülete a biztonsági szemléletformálás.