BIZTONSÁGI KULTÚRA

Statisztikák szerint a balesetek több, mint 90%-át emberi hibák okozzák. Ha részletesebben elemezzük, látszik, hogy ezek 70%-ban rendszerhibára vezethetők vissza! Vagyis nem a dolgozók okozzák az eseményeket, hanem azokat a látens feltételeket aktiválják, melyek a rendszerben, folyamatokban, eljárásokban és elvárásokban rejlenek, és rejtett formában mindig a munkakörnyezetben vannak.

A biztonságos munkakörnyezet kialakítása során, a tevékenység illetve folyamat természetétől függően, az alkalmazható kollektív, adminisztratív és egyéni védelmek eszköztárából kiválasztjuk a leghatékonyabbakat, illetve az erkölcsi és pénzügyi megfontolások alapján az optimumot. Ha stabil alapokat építettünk, akkor kell azon elgondolkodnunk, hogyan fejlesszük a biztonsági kultúrát.

Még stabil alapok mellett, stabil rendszerekben is történnek balesetek. Mert emberek vagyunk, folyamatosan döntéseket kell hoznunk, és nem mindig jól döntünk. Akár munkáltatóként, akár magánéletünkben, felelősséget vállalunk másokért, ezért kötelességünk jó döntésekre törekedni. De hogyan?

  • A veszélyeket fel kell mérni, értékelni, ismertetni, elhárítani a kockázatértékelési oldalakra a kiemelt szövegre kattintva
  • Jól működő, egyszerű jelentési rendszerre van szükség, melyeken keresztül a dolgozók jelezni tudják a veszélyeket
  • Tanulni kell a hibákból (pl. balesetek objektív kivizsgálásából, rendszer auditokból, az emberekkel történő beszélgetésekből, stb.)
  • Nem félünk változtatni a rendszereken, szabályokon
  • A hibák feltárását értékként tekintjük, és törekszünk nem büntetni az „elkövetőt”.

Amiben segíthetünk: projektek, tanácsadás, coaching

A biztonság, csakúgy, mint a boldogság, nem pillanatnyi állapot. Egy-egy programmal el lehet indítani a változást az egyénekben, de ahhoz, hogy egy munkahelyen fenntartható legyen a körülményekre és egymásra figyelés, a helyes viselkedés dicsérete és a helytelen viselkedés kedvező irányba változtatása, szükséges hosszabb távon is programban gondolkodni.

A biztonsággal kapcsolatos szemléletformálásban testre szabott, egyedi igényekhez alkalmazkodó képzésekkel, programokkal állunk rendelkezésükre!

A témakörrel kapcsolatban olvasson többet blogunkon!