A majdnem balesetek (near miss)

Az 1930-as évektől kezdve (H. W. Heinrich) már foglalkoztatta a szakembereket a balesetek természete, statisztikája. Ismert és jelentett balesetek analízise során Frank E. Bird, Jr. 1969-ben megerősítette a korábbi eredményeket. Minden halálos balesetre 10 súlyos (maradandó életvitel változást okozó), 30 enyhe sérüléssel járó baleset, és 600 majdnem baleset esett. 

Kutatásai során 297 vállalat, 21 különböző ipari szegmensből, 1,750,000 dolgozó több, mint 3 milliárd ledolgozott órája alatt 1,753,498 balesetet jelentett. Arról nem szabad megfeledkezni, hogy ez az eredmény interjúk, felmérések eredménye, a jelentett baleseteken alapszik, és nem az összes balesetet, eseményt reprezentálja.

Az Önök vállalatánál hány baleset és majdnem baleset történik évente?


2003-ban a ConocoPhilips Marine végzett egy hasonló tanulmányt, amely más léptéket mutatott a súlyos balesetek és a veszélyes helyzetek arányában. A majdnem balesetek száma ebben az esetben 3000 körül adódott egy súlyos balesetre számítva, viszont a becsült veszélyes viselkedések száma, melyek balesettel végződhetnének, 1 : 300 000 adódott. Az erős, stabil műszaki védelmek, továbbá az átlátható, masszív szabályozási rendszerek alkalmazása lehetővé teszi szignifikánsan megnyújtani a piramist!

Olvasson bővebben a témáról az alábbi linken: http://crsp-safety101.blogspot.hu/2012/07/the-safety-triangle-explained.html

 A veszélyes helyzetek, majdnem balesetek ismerete tehát kritikus, annak érdekében, hogy ebben a fázisban hatékony megelőző intézkedéseket lehessen hozni, ezáltal elkerülve a súlyosabb balesetek bekövetkezését.